A lombikkezelések negyedik évtizedében – hála a reprodukciós technikák fejlődésének – egyre több családba érkezik meg a régen vágyott kisbaba. A kezelések sikeressége azonban azt is eredményezi, hogy egyre több a lefagyasztott embrió. Sok ilyen embriót a saját, biológiai szülei használnak majd fel, de sokan várnak közülük arra, hogy biológiai szüleik döntsenek a sorsukról, és felajánlják őket olyan pároknak, akiknek más módon nem születhet gyermekük. Az embriódonáció nemzetközileg egyre elfogadottabb, és segítségével sok meddő pár válhatott már szülővé.

Magyarországon is engedélyezett az embrióadományozás, ami nálunk teljesen anonim, a felek soha nem ismerhetik meg egymást.

Hazánkról sajnos nincs konkrét adatunk, de az USA-ban 650,000 fölé becsülik a lombikkezelések során lefagyasztott embriók számát, és az Egyesült Királyságban már a gyerekek 1-2 ezreléke spermium-, petesejt- vagy embriódonációval születik. Itthon is sok párnak jelentene segítséget az embriódonáció, de ettől az adományozó és az „örökbefogadó” szülők is gyakran idegenkednek még.

Minden érintett fél érzését és döntését tiszteletben tartva, szeretnénk az alábbiakban megosztani Önökkel egy levelet, amit egy embriót „örökbefogadó” pár írt az embriót donációra felajánlóknak.

 „Édesanyaként vagy párként, biztosan minden nap eltűnődnek azon, hogy mi lett azoknak az embrióknak a sorsa, amelyet donációra ajánlottak fel. Ez a döntés az Önök számára bizonyosan gyötrően nehéz volt, de szeretnénk, ha tudnák, hogy ezzel nemcsak a fagyasztva tárolt embriók iránt érzett felelősségüket bizonyították, hanem egy csodálatos gesztust is tettek a gyermekre vágyó párok felé.

Önöknek kedves édesanyák és Önöknek, kedves édesapák, szeretnénk elmondani:

Köszönjük, hogy két éve – amikor 36 évesen kiderült, hogy a feleségem korai petefészek-kimerülésben szenved és nekem azoospermiám van – reményt adtak nekünk.

Köszönet az embriódonációért. Ezért a csodálatos lehetőségért, amiről korábban nem sokat hallottunk, és ami sosem merült fel lehetőségként sem bennünk. Ki gondolta volna, hogy a méh nem egy ütemben öregszik a petesejtekkel, és akkor is ki tudnak a hölgyek hordani egy gyermeket, ha már nem rendelkeznek saját petesejtekkel.

Köszönet azért a szívet tépő elhatározásért, hogy az embriókat, ezeket a kicsi, reménnyel teli, családra váró lelkeket felajánlották olyan pároknak, akik sajátjukként fogják majd szeretni őket.

Köszönet azért, hogy nemcsak szülők lehetünk, de a feleségemnek alkalma nyílt arra, hogy a szíve alatt hordja és életet is adjon a gyermekünknek.

Köszönet azért a csodálatos pillanatért, amikor ezt a drága kincset beültették a méhembe: akkor megértettük, hogy mit is jelent igazán a remény.

Köszönet azért az egész életre elkísérő emlékért, amikor megtudtuk, hogy a beültetés sikeres volt, és gyermeket várunk.

Köszönet azokért a varázslatos hónapokért, amikor a pocakomban növekvő pici élettel megismerkedtünk. Minden ultrahangos vizsgálatkor, egymás kezét szorítva figyeltük azt, hogyan fejlődik a gyermekünk.

Köszönet azért az élményért, hogy eljárhattunk a szülésfelkészítő tanfolyamra, hogy tervezgethettük a babaszobát és azért, hogy a családunkkal együtt örülhettünk a várakozás hónapjaiban.

Köszönet azért a világrengető élményért, hogy a feleségem megszülhette a kisfiunkat, és én első alkalommal a kezemben tarthattam őt.

Köszönet az ezt követő hetekért, köszönet minden egyes nap minden percéért és a ránk váró csodás évekért. Köszönet a kisfiunkért, és az örömért, amit kaptunk és azokért az élményekért, amik megváltoztattak bennünket és az életünket is – örökre.

Köszönet azért a pillanatért, amikor eldöntötték, hogy felajánlják a lefagyasztott embriójukat, és ezzel segítenek a hozzánk hasonló családoknak.”