Minden lombikprogramot vállaló szülő története különleges, Lilla baba és édesanyja, Csilla története sem mindennapos. Csillát 26 évesen Hodgkin-lymphomával diagnosztizálták, így hosszú ideig az életéért küzdött. 20 kemoterápiával és sugárkezeléssel harcolt a betegséggel, végül csontvelő átültetésen esett át. 20 héten keresztül steril szobában, egyedül volt kénytelen megküzdeni a gyógyulásért, ekkor úgy emlékszik vissza, hogy a véradók tartották életben. Végül a kitartás meghozta a gyümölcsét, sikeresen visszanyerte egészségét, reprodukciós képességét azonban sajnos megviselte a hosszas kezelés. A második küzdelmet akkor kellett felvállalnia, amikor kiderült, hogy – vélhetően a kemo- és sugárterápia hatására – a lombikprogram az egyedüli esély számára a sikeres gyermekvállalásra. Számos konzultációt követően került a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe, ahol Vereczkey doktort választotta kezelőorvosának.
A képen: Dr. Vereczkey Attila, orvosigazgató, Nagy Viktória, főnővér és Lilla baba








Az első lombikbébi, Louis Brown 1978-as születéséig elképzelhetetlen volt, hogy egy női petesejt méhen kívül termékenyüljön meg, és így egészséges gyermek szülessen. A tudomány fejlődésével ma már lehetségessé vált az egyedülálló nők gyermekvállalása, azonban a technológiai feltételek mellett nem feledkezhetünk meg a pszichés háttérről sem. A kérdésről a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet két szakemberét, Dr. Süli Ágota pszichiáter-pszichoterapeutát, és Higi Vera pszichológust kérdeztük.

Aki részt vett már lombikbébi programban pontosan tudja, hogy vannak olyan időszakok, amelyek érzelmileg különösen megterhelőek. Ilyenkor a környezet segítő szándékkal többnyire azzal bíztatja a párt, hogy „ne is figyeljenek oda, majd jön magától”, vagy „koncentráljanak arra, hogy biztosan sikerül”, ami elsőre hasznosnak tűnő, de pszichésen kivitelezhetetlen elvárás. A lombikkal járó bizonytalanságot a pár és a környezet egyaránt nehezen viseli, ezért is kérnek egyre többen pszichés támogatást és felkészítést.