Sok nő érzi úgy, hogy szeretné végre megtalálni élete párját, de sajnos még nincs olyan férfi mellette, akitől szívesen vállalna gyermeket, pedig termékeny évei a vége felé közelednek. Rita is közéjük tartozik, bár az ő szülővé válása már évekkel korábban elkezdődött, 4 évvel ezelőtt ugyanis természetes úton megfogant akkori kapcsolatában, de a várandóssága sajnos 8 hét múlva spontán úton véget ért. Az akkori kezelőorvos nem vizsgálta ki a vetélés okát, a stresszel és az első trimeszter természetes kockázatával magyarázta a magzat elvesztését, így hosszú időn keresztül nem lehetett tudni, hogy testi akadálya is van a szülővé válásnak. Rita végül tavaly úgy érezte, hogy nem szeretné tovább halogatni a gyermekvállalást, ezért úgy döntött, hogy meddőségi központ segítségét kéri.

„Tavaly nyáron olvastam egy cikket egy meddőségi magazinban, amelyet az a klinika adott ki, ahol egy barátnőm is dolgozik. Mivel nagyon tetszett a kiadvány és a barátnőm is sok jót mesélt a klinikáról, ezért megkérdeztem tőle, hogy egyedülállóként is vállalhatok-e kisbabát anonim spermadonáció útján, mire azt felelte, hogy igen, erre van lehetőség. Miután állandó partnerem nincs, illetve akik megjelentek az életemben nem szerettek volna már gyermeket vállalni, ezért úgy éreztem, hogy már nem érdemes halogatnom tovább az édesanyává válást. Így végül a korom miatt és egyedülálló nőként anonim spermadonáció útján vállalkoztam a mesterséges megtermékenyítésre

2012. szeptember elején bejelentkeztem a klinikára. Megdöbbenésemre már az első vizsgálatok során kiderült, nagy eséllyel mi is volt az oka a 4 évvel ezelőtt a vetélésnek.  A mai napig úgy gondolom, hogy ha nem ehhez a központhoz fordulok, ahol ilyen nagy hangsúlyt fektetnek a kivizsgálásra, akkor ki tudja, mikor derült volna ki a probléma forrása, és hány vetélés veszélyének és sikertelen lombikprogramnak lettem volna kitéve. Októberben kezelőorvosom, Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista segítségével elkezdődött az első beavatkozás, amely azonban sajnos nem járt sikerrel, mivel egyetlen megtermékenyített petesejtem sem volt életképes. Tudtam, hogy nem adhatom fel, és azt is, hogy ez ugyan nem lesz könnyű, de egy hónap után újra nekivágtam a második hormonkezelésnek. Úgy voltam vele, hogy ha most nem próbálom meg még egyszer, nem biztos, hogy pár hónap múlva újra képes leszek újrakezdeni. A második hormonkezelés ideje alatt még egészségesebben táplálkoztam, rengeteg zöldséget, salátát, gyümölcsöt fogyasztottam, emellett nagy hangsúlyt fektettem a pihenésre is, főleg az utolsó héten a petesejt leszívás előtt. Nem volt könnyű, de még a munkát is félretettem, otthon nyugalomban vártam a tüszőpunkció napját.

Azt hiszem ennek az odafigyelésnek, elővigyázatosságnak, valamint a klinika profizmusának együtt köszönhetem, hogy már a második beültetés során sikerrel jártam és novemberben megszületik a kisbabám, akit már nagyon várunk. Nagyon sokat segített a klinikán dolgozó orvosok hozzáállása mind szakmailag és emberileg, ami nemcsak az orvosokra mondható el, hanem az összes ott dolgozó munkatársra is. Mindig kedvesen, mosolyogva tartották és tartják bennem a lelket a mai napig, a hormonkezelés alatt nagyon sokat segített a bátorítás és optimizmus, amit tőlük kaptam. Egyszer sem éreztem úgy, hogy „kórházba” jövök, azt hiszem a személyesség egy ilyen helyzetben rengeteget számít.

A lombikprogramra vágyó pároknak azt üzenem, hogy amíg tudják, ne adják fel. Változtassanak az életmódjukon, több pihenéssel, kikapcsolódással hangolódjanak rá a babavárásra, és sikerülni fog.

Akik meg olyan helyzetben vannak, mint én, hogy nem sikerül olyan párt találnia magának, aki szeretne még gyermeket, igenis van rá lehetőség, hogy ezen az úton, amin én is végigmentem, ők is megtegyék ugyanezt. Higgyék el, megéri. Nincs annál szebb és jobb érzés mikor egy kisbaba van a szívünk alatt.”

Update: Az interjú készítése óta megszületett az egészséges várva várt kislány, köszönjük a fotót és az édesanya hozzájárulását cikkünkhöz.